Szabó csalad

Szabó család történetei képei eseményei

2007. szeptember 18.

Méb bkv-val mentem ki Koni munkahelyére ahol találkoztunk és mentünk tovább a tüdőgondozóba, hogy kiderítség pontosan mi is a baja. Mondtam neki hogy már nem hiszem,hogy ki tudok menni többet hozzá.Már amikor a tüdőgondozóhoz értünk nem igazán éreztem jól magam. Olyan furcsa szúrásokat görcsöket éreztem. Először azt gondoltam,hogy ezek a jósló fájások. Elég szabálytalanul jöttek. Aztán már másnap hajnalban egyre inkább jöttek a fájások igazából véve úgy gondoltam, hogy ez még korai. Aztán gyors zuhany ami a fájásokat enyhítette. De végén Koni szólt a keresztanyjának, hogy esemény van és kb. 5 óra körül elindultunk a kórházba.

2007. szeptember 19.

Az utat elég jól viseltem. Már úgy voltam vele amikor odaértünk hogy nem is fáj mehetünk haza. Elég rendszertelen fájások voltak 7-8-10 percesek. Amikor bementünk a kórházba kérdezték, hogy mit akarunk mondtam hogy fájásaim vannak. Erre megvizsgált egy nővér közölte hogy Ő úgy gondolja hogy mehetünk haza igaz egy ujnyira ki vagyok tágulva de ez még nem akadály. Konzultál az ügyeletes orvossal. A végén nem engedtek haza felvittek a szülőszobára ahol már két ujjnyira ki voltam tágulva az ügyeletes szülésznő közölte hogy délutánra baba lesz. Majd a szokásos borotválás de nekem nem kellett mert Koni meg csinálta. Majd beöntés amit senkinek sem kívánok elég kegyetlen. Mondta a szülésznő hogy még most foglaljam el a wc-t mert nehogy gond legyen. Nem igazán értettem, hogy miért mondja hiszen akkor semmi bajom nem volt. Na de utána hát nem mondom örültem hogy hallgattam rá és időben bementem különben nem tudom mi lett volna.Utána rámrakták a ctg ami egy kicsit rossz volt mert feküdnöm kellett és a fájásokat kicsit nehezen viseltem. Koni ott volt végig illetve egyszer ment ki enni ekkor Edi köri jött be hozzám. A fájások elég változóak és rendszertelenek voltak. A doki odajött aztán mondta hogy most lesz egy császár és utána jön. Közben szülésznő váltás volt bemutatta az én szülésznőmet Andit. Igazán kedves és aranyos volt, segítőkész. Kaptam labdát is hogy azon üljek de nekem nem igazán jött be. Aztán mondta  a doki hogy dél körül lesz a burok repesztés. De ez nem történ meg aztán mert magától kipukkadt és kis pukkanást hallottam aztán pedig a nedvességet éreztem. Nem lehetet se innom se ennem, az evés az nem zavart de az ivászat annál inkább. Állandóan kiszáradt a szám. Majd egyre erősebbek voltak a fájások ami már nem bírtam ekkor kértünk epidurálist ami nem volt egy kellemes dolog, de utána jobb volt. Közben volt egyszer egy olyan hogy lehet hogy mégis császár lesz mert a doki egy kicsit megijedt meg magas vérnyomás is. Aztán konzultált egy másik orvossal aki mondta hogy meg tudom szülni. A végén csak belement de látszott rajta hogy ideges. Koni végig ott volt fogta a kezem együtt nyomott velem ha kellett. Irányította a dokit és a szülésznőt, ha látta hogy nem bírom leállított mindenkit. Volt egy pár nyomás mire nagy nehezen kicsúszott Bencus. Aztán elrohantak vele az aggasztó az volt hogy nem sír. Már tiszta ideg voltam a dokit kérdeztem hogy miért nem sír ő azt mondta hogy várjak. Nekem egy örökké valóság volt de egyébként meg néha másodperc. Aztán végre hallottam a hangját. 17.55-kor született 3600 grammal és 52 cm.Barna haja volt és viszonylag sok. Olyan kis édes volt. Még Koninak is a kezébe nyomták aztán készült néhány fotó. Utána pedig összevartak eléggé fájt. Már több fájdalom csillapítót nem kaphattam. Aztán így minden öltés éreztem. Majd feltoltak a csecsemős szoba helyett a nőgyogyászatra mert csak ott volt hely. Persze baba-mama szoba volt ott is.Jó volt. Kicsit meghosszabodott a benlétünk mert Bencus összeszedett valami fertőzést állítólag tőlem így egy héttel lett amire hazamehettünk. Már nagyon vártam. Fent volt a újszülött osztályon alig lehetett látogatni Apukája is csak naponta kétszer láthatta. Aztán amikor kikerült az inkúbátor alul akkor már három óránként mehettem szoptatni. Rossz volt hogy akik velem egy szobába voltak azoknak ott volt a kicsijük. És mindegyik csecsemős azt kérdezte hogy az enyém hol van. Még az volt a szerencse hogy a tejem sem ment el és tudtam legalább szoptatni. Fejtem aztán vittem fel neki hogy legyen. Szépen beindult a tejem ahogy kell. Majd végre hazajöhettünk. Anyukám itt volt egy hetet segíteni majd Koni is és Anyós is. De csak aztán jött a java én is belázadostam 10 napos pici babával kellett mennem pestre. Nem találtak semmi bajt de a láz okát nem tudták megmondani a házi orvos sem talált semmit ami megint ijesztő volt a végén egy hét múlva ment le a lázam. Persze lázasan vagyis 38 fölötti láz esetében nem lehet szoptatni remek. Mértem a lázam fejtem a tejem és aztán adtam oda ha nem voltam lázas. Még szerencse hogy sok tejem volt így már volt elrakva amit fel tudtam használni szerencsére. Különben  nem tudom hogy mi lett volna mert a doki még a tápszert sem írta fel. Nem volt egy könnyű időszak de túl vagyunk rajta hála. És minden jó ha a vége jó.


2007.09.19.-bence_szuletese_021.jpg

Az első közös családi képünk

2007.09.19.-bence_szuletese_011.jpg

Itt már volt hangja!

2007.09.22.-kicsi_bence.jpg

Így feküdt fent a koraszülött osztályon az inkubátorban!

2007. október 14- 2008. február 2. Mikebudán laktunk

Igen ebben az időszakban mikebudán laktunk anyuéknál. Sok minden összejött aztán elég nehezen viseltem és ez volt a lehető legjobb megoldást ami találtunk. Így leköltöztünk anyuékhoz és ott laktunk. Jobb


2007. Karácsony Mikebuda Szentlászló Tahi

2008.

2008. Május Zolikáék esküvője

Már az előtte lévő héten lementünk, hogy segíteni tudjunk. Bencus elég jól viselte a helyzetet. Jó és szép idő volt. Rengetegen voltunk. Cegléden volt egy étteremben az esküvő. Juci elég jól bírta. Habár szerintem a végére azért elfáradt. Mi kb. 11-ig maradtunk örültem neki,hogy Bencus addig is bírta. Még a nagy zenében is képes volt aludni.

ennivalo_gyerek.jpg

Még az előkészületeknél. "Ennivaló gyerek"


zolikaek_eskuvoje_2008.05.03._017.jpg

A család!

zolikaek_eskuvoje_2008.05.03._032.jpg

Budamamáékkal

zolikaek_eskuvoje_2008.05.03._049.jpg

A fiúk felkérték táncolni Barbikát!

zolikaek_eskuvoje_2008.05.03._050.jpg

A egyik torta!

zolikaek_eskuvoje_2008.05.03._041.jpg

Ajándék a fényképésztől! Mindenkinek alá kellett írnia! Ez egy jó ötlet volt!

2008. Június 26. Bencus keresztelő

Ezen a napon tartottuk Bencus keresztelőjét és névadóját!

A névadó itthon volt míg a keresztelő a kis templomban. Nagyon aranyosan viselkedett és azt hiszem elég jól bírta. Habár néha beleszólt a dolgokba. Megint nagy családi összejövetel volt. Sokan voltunk. Jó volt.

j_kupek_175.jpg

Indulás a templomba!

j_kupek_215.jpg

Edi körivel!

j_kupek_188.jpg

Buda papáékkal!

2008. Június 28- Július Balaton

A Fáyi Zoliék nyaralójában voltunk. Kicsit nehézkes volt megtalálni úgy hogy már Koni volt ott de aztán azért sikerült.  Egy kétszintes nagy épület. Mi az alsó szinten voltunk, egy szobában még ott volt Zoli anyukája is aki nagyon rendes és aranyos volt. A balaton szokásomhoz híven nekem nagyon hideg volt. Bencus is reszketett néha amikor ki jöttek a vízből. Barbi is volt velünk szerintem jól érezte magát. Volt, hogy főztünk vagy éppen elmentünk valahova kajálni. Bencus elég jól viselte. Itt tanulta meg a felülést vagyis előtte de itt gyakorolta. Volt egy nagy kert is ahol lehetett játszani szaladgálni. Igazából véve csak négy napot voltunk ott. Voltunk bent a városban is pénzt költeni Bencus kapott egy pókot Barbi meg fülbevalókat meg egyébb lányos dolgokat.


2008. szeptember 19. Bencus első születésnapja

Az ember életében vannak fontos események hát ez is az. Kicsi fiúnk egy éves lett. Ez a nap is eljött. Bencus igazából véve még nem fogott fel belőle semmit. A nagy esemény előtt egy héttel elkezdett lépegetni. Nagyon ügyesen csinálta. Így már a vendégek amikor megérkeztek eléjük is ment egy pár lépést egyedül. Nagyon büszkék voltunk rá. Igazából beszélni még nem nagyon akart! Csak pár szót vagy szótagot mondott vagy éppen a szavak elejét. Tortában nem volt hiány volt vagy négy. Meg rengeteg ajándékot is kapott. Sokan voltunk úgy ahogy szoktunk ilyenkor egy-egy összejövetelen.

2008. szeptember 20. Juditka megszületett

Ezen a napon ünnepletük Bencus első születésnapját amikor ugyanis Juditka megszületett. Elég nagy baba volt császárral született.




2008. november Juditka keresztelő

Igazából véve két dolog is történt egyszerre. Itt volt ugye Juditka keresztelője a keresztszülők Ancsa és Gábor lettek. A második dolog ami történ Zoliéknak meg volt ezen a napon a templomi esküvőjük is mert májusban csak a polgári volt. Gondolom az miatt is kellett, hogy Juditot templomban meg lehessen keresztelni. Elég jól viselték Juditka is és Bencus is. Érdekes volt számomra, hogy a vége felé mindenkinek oda kellett menni és egy kis keresztet rajzolni a kezével a Kicsi homlokára. Ezután Judit szüleinél volt egy kisebb összejövetel ebéd meg beszélgetés. Mi annyira nem sokáig maradtunk Bencus miatt meg siettünk vissza Pestre.







2008. december Karácsony

Ilyenkor rendszerint rohanás van. Mindenhol jelen kéne lenni, ami nem mindig kivitelezhető. Szent estén elmentünk anyósékhoz ebédre. Ott megvolt a fa felköszöntése az ajándékok átadása. Este pedig anyósék jöttek hozzánk énekelni. Már nem igazán hagyomány ez de Ők azért még jöttek. Meg Koni két haverja jött át hozzánk. Itthon is meg volt az ajándékozás. Bence még ebből sem igazán fogott fel semmit. Csak hogy ott van egy csomó ajándék ami ki kell bontani. Másnap Rózsi mamáékhoz mentünk délelőtt. Majd apósékhoz ebédre. Itt is meg volt az ajándékozás. Aztán rohantunk haza mikebudára jobban mondva a körösztanyuékhoz, vacsorára. Itt is összegyűlt az egész család. Ajándékozás vacsora stb. Majd haza mikebudára. Másnap körianyuék jöttek anyuékhoz itt is volt ebéd és ajándékozás. A két ünnep közt itt töltöttük. Apucika is kivette a szabijait így együtt voltunk.



2009. Május 16. Buda papa 50. születésnapja

Hát igen ez is eljött. Buda papa 50 éves lett. Volt nagy buli. Itt még pocaklakó a pocakomban volt. Már volt izgalom. Sokan voltunk egy kisebb esküvőnek is beillett volna. Papa álma egy hegedű volt amit meg is vettünk neki. Kapott egy év határidőt a hegedülés megtanulásához. Volt nagy hatalmas torta tűzijátékkal és 50 gyertyával. Volt köztük olyan is amit nem lehetett elfújni.

bence_2009.05.16_092.jpg

Van akin nem fog az idő! Hát Ő ilyen!


bence_2009.05.16_096.jpg

Meglepetés gyertyák!

bence_2009.05.16_120.jpg


Az ajándék!


bence_2009.05.16_161.jpg

Buli, buli, buli

bence_2009.05.16_112.jpg

Vacsora után!

bence_2009.05.16_188.jpg

Csajok! Akik nélkül nem buli a buli!

2009. Május 17. Állatkert Budamamáékkal

Igen ez az út még pocakkal történ. Lent voltunk mikebudán, aztán írsáik bementünk kocsival a szokásos Mónikáék előtt parkoltunk. Majd vonattal a nyugatiba és így az állatkert. Anyu is meg Barbi is volt Velünk. Sőt pesten Edi köri is csatlakozott hozzánk. A vonat utat elég jól viseltük Bencus is meg én is. Az állatkerti séta már a vége felé elég nehézkes volt de azért sikerült. Szokáshoz híven a lábam betagadt. Aztán vonattal hazafelé Bencus végig aludta a vonat utat még szerencse hogy vittük a babakocsit aztán abban aludt. Még egy vicces dolog hazafelé ültünk a vonat kabinban mert pont olyan vonatot fogtunk ki ami fülkés volt. Rajtunk kívül még voltak a kabinban de az én pici fiam akkorát pukizott hogy zengett az egész kabin. Persze utána meg jegyezte anya puk-puk. Hát mondanom sem kell döltünk a nevetéstől meg bele is vörösödtem azért. Mondjuk ez van ez nem tudom kiszámítani.

bence_2009.05.16_031.jpg


bence_2009.05.16_038.jpg

Barbikával

bence_2009.05.16_034.jpg

Bencuskánk alig érte fel de azért sikerült neki!

bence_2009.05.16_035.jpg

Pihenés elfáradt a kis csapat!

bence_2009.05.16_030.jpg

Itt még Grétus a pocakban volt!

bence_2009.05.16_032.jpg

A család :-)



2009. Június 18. Gréti megszületése

Emlékszem ezen a napon nagyon féltem izgultam, hogy mi lesz. Igazából véve nem tudtam, hogy mire készüljek fel és hogy mire számíthatok. Bencus előző nap elvitték Buda mamáék ez is nagyon megviselt mert még sohasem volt távol Tőlünk. De szerencsére jól viselte a helyeztet. Reggel mentünk a kórházba. A doki még egyszer csinált  egy ultranagot hogy esetleg nem-e furdolt meg a mi kis indurint. Mert ugye akkor még nem tudtuk hogy mi lesz. De persze hogy nem fordult meg jobban tetszett úgy neki. Aztán volt némi kálvária mert épp felújítás volt és szó szerint nem volt helyem. Aztán a dokim nagy nehezen intézett egy helyett ahova Koni nem jöhetet be egy ideig. Elég idegesítő volt és vagy 5-ször kellett szólnom hogy szóljanak a férjemnek, hogy várjon egy kicsit. Aztán a következő kérdezte a doki hogy mikor ettem mire én hogy fél tízkor. Aztán kicsit kiakadt hogy azt hittem már nyolckor. De az altatósnak ne mondja csak fél kilencet mert akkor nagyon sokára lesz csak a császár. Aztán végül jött az altatós elmondtam hogy mit és mikor ettem, majd elment. Bekötötték az infúziót és a katétert. Elég szörnyű volt mondanom sem kell aztán pedig várakozás mert ugye fájdalmak nem voltak. Majd egyszer láttam a dokit hogy már be van öltözve aztán közölte hogy mi jövünk. Na ekkor aztán tényleg pánik volt a köbön. Igazából véve az is bántott és rossz volt hogy Koni nem jöhetet be. A műtőben rengeteg ember volt körölöttem. Aztán kezdődött spinális érzéstelenítés a gerincbe. Vérnyomás mérés 2 percenként mert ugye magas volt. Aztán két szúrás ami elég kemény volt főleg hogy nem szabadott mozdulni sem. Aztán oxigén maszk. Közben állandóan kérdezgettek ezt is azt is. Majd a meghatározó utolsó kérdés az altatós doktornő rámtette a kezét és kérdezte hogy milyen én mondta hideg. Ekkor mondta hogy kezdhetjük. Maga a vágást nem éreztem meg utána is olyan volt mintha ide-oda tolták volna a pocakomat. Mint a mosogatás. Aztán kivették és elrohantak vele. Na ez jó volt. Aztán kérdeztem hogy mi lett. És senki sem tudta megmondani. Aztán a doki felnézett és mondta hogy talán lány. Úgy elrohanta vele hogy azt hittem vissza sem hozzák. Végülis Koni hamarabb látta mint én. De végülis azért nekem is sikerült megkukkolnom. Mikor visszahozták mondták hogy minden oké. Én kérdeztem a paramétereket de sajna nem tudták megmondani még. Ez miatt is volt izgalom mert ugye attól féltünk hogy kis súlyú lesz és akkor tovább kell bent maradni. Végüli a mérés eredményei: 2850 gram és 47 cm. Születés időpontja pedig 14.47 habár apukája mindenkinek úgy küldte az sms-t hogy 14.45-kor született. Kicsit vicces de hát ez van.

Majd engem összevartak és feltoltak a csecsemős osztályra. Ahol engedéllyel igaz de bejöhetet apucika is és a tesóm is. Jó volt igazából véve semmit sem éreztem, mozdulni sem tudtam. Az érzéstelenítő hatása kb. 8-10 óra mire kimegy azt mondták. Azért kaptam fájdalom csillapítót, meg méh összehúzott is. Tesóm feltette a kérdés hogy miért így fekszem szét tett lábakkal hát mert így tettek le és nem tudom megmozdítani. De a java csak ez után jött. Kiment az érzéstelenítő hatása az még magába nem lett volna rossz mert nem fájt annyira. Csak felkellni nem tudtam. Mert amit megpróbáltam elájultam és összeestem. Voltak próbálkozások de nem sikerült a katétert meg hát ki kellett venni. Aztán voltak próbálkozások. Majd a végén sikerült. Ugye nem annak a kedves nővérnek köszönhetően akit azóta is jól az emlékeztembe véstem. Amilyen rosszindulató nem segítőkész volt. De a szédülés tovább jelentkezett. Aztán jött a doki és mondta hogy megrendeli a vért mert vérátömlesztésre lesz szükségem. Kérdeztem hogy van választási lehetőségem. Mondta hogy nincs. Még vesznek vért aztán majd kiderül de a vért megrendeli mert utána tuti hogy jobb lesz. Na vér eredmény megérkezet és csodák csodája két tizeddel jobb lett mint szülés előtt. Ami ugye lehetetlen de "odaföntről" segítettek nekem. Így nem kaptam vért. Aztán egyre jobb lett a sebem még fájt elég sokáig de ez a vele járója. Majd negyedik nap után kiszedték a varratokat és Gréti sem sárgult be elkezdett szopni is. Így hazaengedtek.

greti_2009.06.18._009.jpg


greti_2009.06.18._002.jpg


2009. Augusztus 1. Vass Zoliék esküvő

Gréti 6 hetesen volt az élete első esküvőjén. Ahhoz képest elég jól viselte habár nagyon melege volt. Bencus élvezte a helyzetet  még egy kislánnyal is összebarátkozott. Csak a vacsoráig maradtunk utána mentünk haza anyuékhoz. Igazából véve nem akarta a két gyerek tűrőképességét a végtelenségig kihasználni. De összevetve egy jót mulattunk. Volt egy szoba ahova mehettem Grétit szoptatni meg öltöztetni tisztába tenni.

dsc00492.jpg

Közös családi kép!


dsc00522.jpg

Az udvarlás. Kicsit idősebb volt nála de azért bejött neki.


dsc00505.jpg

Az ifjú pár és az örömanya

dsc00526.jpg

Így aludt a nagy zene hallattán is.

2009. szeptember 19. Bencus 2. születésnap Grétus keresztelő


Egyszerre tartottuk a két eseményt. Nem szerettem volna kétszer összeszedni a társaságot így is elég nehézkes volt. A szokáshoz híven voltunk egy párán mint ilyenkor szoktunk. Mindenki itt volt aki számít.Gréti elég jól viselte az eseményeket ahhoz képest hogy csak három hónapos volt. Bence is örült a dolognak. Játszottak vele szórakoztak. Innen szármázik a motyoporos mondása. Vagyis mósopor. Ahogy nézte az újságot akkor jegyezte meg. Rengeteget főztük sütöttünk anyu szokásához híven nagyon sokat segített hála. Meg Edi köri is azért nélkülük nehéz lett volna. Bencus élvezete a szülinapot már tudta, hogy mi is az. Kapott tortákat sikerült a gyertyafújás is. Nagyon ügyes volt. Kapott sok ajándékot. Megint itt volt a család apraja nagyja.








2009. szeptember 25. Misi dédi 80. születésnapja

Ez az esemény kiskőrösön volt megtartva. Egy igazi meglepetés party volt a papusnak szervezve. Nem tudott róla aztán kicsit meg is lepődött szegény majdnem rosszul lett mert erre azért nem számított. Egy étteremben volt megtartva a család apraja nagyja zenélt és úgy fogadták volt vers is. Szerintem nagyon jól sikerült. Utána ebéd torta. Mozdonyos tortája volt persze Bencus begyűjtötte  a marcipánokat szinte mindenkitől. Jól érezte magát szórakozott futkározott szinte mindenkivel megtalálta a hangot. Grétus is elég jól viselte igaz még csak három hónapos volt. Aztán este vissza mentünk anyáékhoz mikebudára és majd másnap indultunk csak tovább szentlászlóra.

dedi_80.szulinap_026.jpg

A vonatos torta

dedi_80.szulinap_001.jpg

A zenész család

dedi_80.szulinap_010.jpg

vendégség

2009. november 21. Esküvő Ildi mama és Józsi papa

Na erre a napra nagyon sokat vártunk. Míg végülis eldöntötték, hogy mikor lesz a nagy nap. Állítólag már sokszor készültek rá de nem nagyon jött össze. Hát végre ezen a napon sikerült. Rengeteget segítettünk nekik. Igaz kellett is. Mi intéztük a meghívót amit saját kezüleg szerekesztettünk és nyomtattunk ki. Aztán a kis köszönű ajéndékok amit egyesével csomagoltunk be. Meg az egész díszítés lufik meg szalagok szalvéták. Szerintem jól sikerült nagyon jó volt. Szűk családi körben volt megtartva. Nálunk volt a polgári esküvő ide jött a Pannika már szinte állandó vendég nálunk a névadók miatt. Itt volt egy kisebb összejövetel meg a szertartás. Aztán felmentünk a Rigóba egy vacsorára. Bencus nagyon élvezte Ő vitte a gyűrűket is olyan kis édes volt. Gréti már kevésbé élvezete a helyzetet. Főleg rossz volt hogy Koni videózott én meg fényképezte persze több kevesebb sikerrel a kisasszony miatt. Mert hát miért is ne senkinél sem akart megmaradni. A rigóban nem sokáig tartott a buli volt egy kis tánc is ahova a cd is mi készítettük. Gyertyafény keringő meg egy kis buli utána. Mi a gyerkőcök miatt egy kicsit előbb eljöttünk mint a többiek. De ők sem maradtak aztán sokáig. A tanúk a Guszti és a Móni volt. Kaptak azért egy jó pár ajándokot is. Mi egy kis vicces dobozt vettünk nekik. Szerintem jópofa ötlet volt.

bebi.jpg

Bencuskám a gyűrűkkel!

kozos_gyertya.jpg


A közös gyertya

dscf1028.jpg

Most már hivatalosan is.

keringo.jpg


torta.jpg

A torta!

2009. december 11. Buda dédi 70. születésnapja

Egy kisebb összejövetelt szerveztünk neki anyuéknál. Mondjuk meglepetés az nem volt hiszen tudott róla. Főztünk sütöttünk neki meg csak el kellett jönnie. Nem volt ott csak a szűk család. Anyuék Köriék Ancsáék Zolikáék Ediék meg Mi. Közös családi produkcióként elénekeltük neki a boldog szülinapot apu szintatizátorozott Barbi pedig furulyázott a többiek pedig énekelte. Előtte mindenki kapott szöveget amit meg kellett tanulni.

Ajándékba kapott anyuéktól meg a köriéktől egy nyakláncot egy tortát amin a három dédunokája volt meg egy virág kosarat.

Az unokáktól pedig ajándék kosarat kapott.

Jól sikerült teljesen meg volt hatódva volt sírás -rívás.
















2009. december 24- Karácsony telelés Buda mamáéknál

Általában minden évben így meg mint most. 24 Itthon Ildiéknél. Aztán 25 útra kélünk Misipapáék Rózsimamáék majd Köriék és anyuék.

Kicsit húzás már sokszor szerettünk volna változtatni rajta de nem igazán sikerült még.

Itthon is meg volt az ajándékozás közös ajándék bontogatás

Ildimamáéknál vacsora majd ajándékozás szintén . Aztán rohanás haza. Másnapra voltak betervezve Rózsi mamáék meg Misipapáék meg meg Körianyuék is. Amikor felkeltünk utána bepakoltunk és elindultunk. Rózsi maméknál ettünk ittunk jó laktunk. Mire Misi papáékhoz értünk nem nagyon voltunk éhesek. Meg az az igazság hogy nagyon siettünk is tovább mert még hosszú út állt előttünk. Ott is meg volt az ajándékozás aztán indultunk tovább. Közben még felvettük Edi körit is és így mentünk haza. A végén már a Köriékhez nem is jutottunk el. Másnap ők jöttek anyuékhoz. Ebéd volt aztán ajándokozás mi is odaadtuk a mi ajándékainkat meg ők is az ővékét.

Aztán a két ünnep között Koni is szabin volt és régi hagyományokhoz híven otthon voltunk anyuéknál. Anyu sem dolgozott. El voltunk, együtt.

A szilveszter is gyorsan lezajlott igazából véve csak éjfélkor volt koccintás aztán mindenki ment aludni. Majd január 2-án jöttünk vissza haza.









2010. április 4-5. Húsvét


A húsvét viszonylag simán lezajlott. A gyerekek örültek az ajándékoknak. Habár Gréti még nem igazán értékelte nem nagyon tudta hova tenni. Ilyenkor a szokásos fészek csinálás majd a nyuszi várás. Vészek megkeresése ajándékok keresése. Aztán húsvét hétfőn locsolkodás tojások begyűjtése mikebudán és cegléden is. Aztán irány haza szentlászlóra. Itt is meglocsoltunk mindenkit majd anyóséknál volt az ebéd. Aztán csomag keresés. Délután Rózsi mamáék meglocsolása . Majd apóséknál zártuk a napot. Ilyenkor szokott lenni náluk sütőgetés. Összegyűlnek a gyerekek barátai haverjai. Apósom pedig kiszolgálja a jónépet süt a húsokat krumplikat. Mi is ettünk belőle finomra sikeredett. Bencus pedig összeismerkedett egy kislánnyal jól el voltak együtt. Gréti egy kicsit nyügi volt de aztán feloldódott. Ja igen még csoki fundü is volt, bevallom számomra nem volt valami nagy szám de azért megkostóltam. 

Aztán este pedig irány haza. Majd másnap Koninak meló.

Bencénél előjött egy újabb hiszti roham ami elég vészes volt. Még ilyenek sohasem láttam. Semmi sem volt jó neki. Örjöngött kiabált sikított. Aki a közelébe került főleg én ütötte vágta mart harapott.




2010. április 19. Óvodai beiratkozás


A mai napon voltunk beiratkozni az óviba. Bencusnak nagyon tetszett haza sem akart jönni. Remélem majd fel is veszik és akkor is fog neki tetszeni. Majd értesítés kb. egy hónap múlva fogunk kapni. Igazából véve úgy is csak fél napos lesz mert itthon vagyok Grétussal de azért az is valami. Kellettek hozzá a szokásos papírok személyi igazolvány lakcím kártya.


2010. június 2. Szobatisztaság

Régóta probléma ez már nálunk de most úgy érzem, hogy megoldódoban van. Csak el ne kiabáljam. Már kb. 2-3 hete nem pisil be Bencus. Szól eddig a wc volt sláger most már inkább a bili vagy kint az udvaron. A kakilással vannak még gondok de remélem hogy hamarosan az is megoldódik. Már igazi nagy fiú.

 2010. Június 9. Úszás

A mai naptól járunk úszni Grétussal. Hát mit ne mondjak, nincs oda érte. Javasolták, hogy járunk a mozgása mászása miatt. Meg azt mondják, hogy mindenféle értelemben jót tesz neki. Idegrendszeri fejlődés alvás nyugodtság. Na nálunk az alvás meg a nyugodtság nem jön be. Nem igazán alszik  utána. Sírdogál ha lelocsolják a fejét. De remélem azért csak bele jön. Bencust nem viszik addig itt marad Józsi papáékkal. Jól viseli féltem tőle hogy jönni akar de nem. Anyagilag nem igazán bírnak ez is szociális alapon van. Így azért jó. És persze nem annyira megterhelő még szerencse hogy a védőnő elintézte és így ez is összejött. Nem vagyunk sokan max. 6 de általában kevesebben. Jó játékos feladatok vannak meg hát én is ott vagyok vele. Zsuzska is nagyon aranyos igazi oktatónak való. Volt gyakarolni hol hiszen van három gyermeke. A hangulat is jó rengeteg játék vagy inkább játszóház van ahol a gyerekek úszás előtt vagy után játszhatnak. Mondjuk mi ezt nem nagyon használjuk ki mert igyekszünk haza Bencushoz, hogy nem érezze azt hogy el van hanyagolva. De egyébként a hangulat is családias. Zeneszó vannak öltözők pelenkázók még zuhanzó meg szauna is van. Na meg az uszoda ami szinte telis-teli van játékokkal. Igazából véve hetente egyszer járunk attól függ hogy jön össze. Meg mikor nem beteg egyik gyermek sem. Próbáljuk a rendszerességet betartani több kevesebb sikerrel. Egyébkén Grétus mindig túl ordít mindenki remélem egyszer eljön az az idő is hogy nem fog, sírni.


ebbol_mar_elegem_van.jpg

 Ez sem a kedvence!

greti_uszas.jpg


Forgás körbe-körbe! Bejött neki!


ugrasra_keszen.jpg

Kis ügyes már tudja hogy ugrani kell!


nem_hiszem_el_mar_megint.jpg

Na ez az amit nagyon utál!

Egyébként ahogy haladtunk előre a foglalkozásokkal úgy lett Gréti is egyre ügyesebb és persze nyugodtabb is. Már volt olyan is hogy élvezte a dolgot. Aztán apával is úszott gondoltam hátha jobb lesz és nem lessz olyan anyás. Na persze ahhoz az kellett hogy elbújak és ne lásson mert ha észrevett már nem csinálta azt ami kellett. Időközben sajnos Zsuzskáék átköltöztek egy másik helyre oda is sikerült elmennünk egy párszor ott is apás úszás volt. Egész jól belejött már sikerült merülnie is és nagyon jól csinálta. Bevallom nagyon büszke voltam rá. És igen eljött az a pillanat is amikor én nyugtattam másokat hogy mi is igy kezdtük nekünk sem volt könnyű aztán mégis sikerült. Tetszettek neki a játékos feladatok a baj csak az volt hogy nem mindig ő volt a porondon. Aztán egy idő után sajnos abba kellett hagyni mert nagyon összejöttek a dolgok és így kimaradtak az úszások is amit nagyon sajnálok. De azért remélem még egyszer összejön és lesz lehetőségünk ha nem is most egy kicsit később. Én még azért bízok benne.


2010. június 19.

Grétinek megtartottuk az első születésnapját. Voltunk egy páran igazi nagy család. Gréti még nem igazán értékelte a dolgokat de azért tetszett neki minden. Rengeteg ajándékot kapott. Bencusnak jobban tetszett a torta meg az ajándékok is. Még a gyertyát is segített elfújni a Grétinek. Gyönyörű Barbi babás tortája volt. A buli végére kidőltek a gyerekek is meg mi is. Elég fárasztó nap volt. De azért megérte látni a gyermekeinket boldognak. Meg ahogy örültek kíváncsiak voltak. Rengeteg kaja volt már megint na és persze rengeteg munka. De mint az előbb is mondta megérte. És azt hiszem itt most ez a lényeg.


tortaval.jpg

Születésnapi tortával


buda_papaekkal.jpg


Buda papáékkal


csajok3.jpg

 Csak csajok

dragaim.jpg

 A család


csalad5.jpg

A nagy család akik itt voltak a születésnapon (nem sikerült olyan képet csinálni ahol mindenki odanézett volna)



2010. július 06.

Kedd óta nem használunk már éjszakára sem pelenkát. Igaz még csak egy hete tart de eddig biztatóak az eredmények. Egyszer pisilt be. Vettem a gyógyszertárban egyszer használatos lepedőt és most azon alszunk. Így valamennyire meg lehet óvni a matracot is. A kakilással még mindig vannak gondok. Nem szól inkább elbújik és már amikor kész van akkor közli hogy vegyem ki.

2010. Július 07.

Gyakorlatilag ettől a naptól Bencus egyedül alszik. Kint a nappaliban van neki lerakva egy nagy szivacs és azon. Amikor éjszaka hajnalban megébred akkor jön be hozzánk. Remélem haladunk előre és amikor végre kész lesz nekik a fenti szoba akkor simán fog menni minden.

2010. július 10. Állatkert

Ma voltunk az állatkertben. Nagyon meleg volt a gyerekek annyira nem élvezték. Az állatokból nem sokat láttunk, mert a nagy meleg miatt el voltak bújva. Edi köriékkel voltunk meg Szabi is hozta a kisfiát. Bencus hamar összehaverkodott Szabikával Szafoval. Ő egy kicsit félénkebb volt de a végére már egész jól belejött. Hazafelé úton mindkét gyerek kidőlt aludtak mert nagyon fáradtak voltak. Este még felmentünka temetőbe kicseréltük a virágokat meg Koni lenyírta a fűvet. Zoliékkal is találkoztunk mert épp fenn voltak szentlászlón így velük is dumcsiztunk egy kicsit meg gyerekezthettek egy kicsit.


a_csalad.jpg

A családi kép

szocsken.jpg


A két testvér


gyerekek.jpg

 A három "rosszaság"





2010. július 13.

Mostanában voltak némi esések. Gréti is már kezd hasonlítani Bencusra. Ütött kopott a lába a feje ja és az orra. Bence szokat viszi cipeli. Nem mindig egyeznek meg. Persze mind kettőnek ugyanaz kell mint a másiknak. Eljutottunk oda, hogy mindenből kettőt kell venni de az sem mindegy, hogy milyen színű. Lehetőleg egyforma legyen. Bencus még változatlanul bekakil és csak utána szól. Gréti már 5-6-7-8 lépéseket megy egyedül de még elég bátortalan. Na de azért mindenre felmászik amire csak lehet ja és amire nem arra is. Néha azt hiszem hogy még Bencust is felülmúlva a tudományával. Éjszakák mind mindig elég zavarosak és húzósak.


2010. augusztus 02-07. Soltvadkert nyaralás

Hát igen mint minden évben ha tudjuk nem hagyjuk ki a nyaralást soltvadkerten. Mondjuk most volt némi kihagyás mert hogy kicsik voltak. De végre sikerült eljutni. Alapjában véve jól sikerült. Barbi is jött velünk szerintem jól érezte magát. A tó nekem kicsit hideg volt de azért a gyerekek jól el voltak. Meg bementünk egy kicsit a strandra is hogy ne csak az a hideg tó legyen.  2-án elmentük kajálni egyet a közeli étteremben Barbinak a szülinapját ünnepeltük. Jó volt jó sokat ettünk. Majd hétvége felé megérkezte Ildi mamáék is. Velük elmentük bevásároni majd hétvégén indult a meló. A nyaralónak az aláfalazása mert már ráfért. Addig mi elmentünk a gyerekekkel a tóhoz ahol volt egy kis majális szerűség Ildi mamának az ismerőse. A gyerekek kipróbáltak dolgokat na jó főleg Bencus hisz Ő már jobban értékelte az ilyet. Aztán cukrászdába mentünk vettünk sütiket majd utána mi jöttünk haza.


a_kilaton.jpg

Kilátón


barbikaval.jpg

Fázta azt hiszem


autozas.jpg

Autózás

bencus_nyarsal.jpg

Bencus egyedül nyársal Barbival

bencuska1_5.jpg

A család Gréti egy kicsit elfáradt nem is értem hogy miért hiszen Őt toltam


bencuska1_6.jpg


Négyen vagyis öten egy ágyban

bencuska1_3.jpg

Felmászok a tetejére

bencuska1_1.jpg

A családi közös nyársalás

bencuska1_8.jpg

A tóba egy kicsit hideg volt szerintem de az apukája szerint nem


gretus_is_autozik.jpg

Gréti is autózik

soltvadkert_nyaralas_004.jpg

Gyerünk fel a padlásra

soltvadkert_nyaralas_015.jpg

Na most figyelj apa ugrok

bencuska1_7.jpg

Szalonna eveszét

soltvadkert_nyaralas_087.jpg

Mászóka próba

soltvadkert_nyaralas_143.jpg

Nagy munkában a fiúk

2010. augusztus 23. Bencus névnap


Ezen a napon Budamamáék jöttel el hozzánk köszönteni Bencust. Ettünk ittunk jól el voltunk. Ediék is itt voltak hozták Szabikát is.


2010. augusztus 24. Ari 60. születésnapja


2010. szeptember 10. Gréti bilibe kakilt folyamtosan utána

Nagy nap ez számunkra főleg azután, hogy Bencusnál olyan sokat kellett erre a napra várni. Gréti önálló és egyedül kéreckedett wc-re. Mondjuk volt előtte egy követendő példa. De egészen más. Hiába nincs két egyforma gyerek. Így a mieink sem azok. Szólt hogy pisilni kell aztán belekakilt a bilibe. Örömködtünk nevettünk tapsoltunk és utána minden nap szólt és többé kevésbé sikerült is neki. Na jó azért voltak téves riasztások de azt hiszem ennyi azért belefér.




2010. szeptember 19. Bencus 3. születésnapja


Ez a születésnap most nem úgy sikerült ahogy szerettük volna. Nem volt most nagy családi banzáj. Buda mamáéknál voltunk ott volt egy ebéd meg torta traktoros majd egy kis buli. Voltunk azért egy páran Edi köriéktől kapta a tortát. Többiektől kapott sok ajándékot élvezte nagyon. Mondjuk legjobban a tortán a gyertya fújás élvezte.

Aztán hazajöttünk itt Ildi mamáéknál is volt neki torta és egy kis ünneplés kapott ajándékokat itt is. Ezt is nagyon élvezte.






2010. szeptember 23. BENCUS BILIBE KAKILT

Ami nagy szó. A sokszori könyörgés kérés figyelmeztetés után amikor már ráhagytuk a dolgot. Belekakilt a bilibe. Örömtáncot jártam újjongtam, hogy végre sikerült neki. Gyakorlatilag azóta minden nap szól hogy kakilnia kell a bilibe. Na és sikerül is neki. Van, hogy napi kétszer is. Ahhoz képest, hogy öt-hat akár hét napig is visszatartotta ahhoz képest nagyot léptünk előre. Le is kopotam gyorsan fa fejbe hogy el nekiabáljam.


dscf5018.jpg

Közös kakilás mostanában így megy. :-)

2010. szeptember 27. Első ovodai nap


Kicsit nehézkesen indult mert ugye 20-án kellett volna kezdenünk de épp beteg lett így eltoltuk egy héttel. Meg hát még teljesen szobatiszta sem volt. Kellett neki még ez az egy hét. De aztán ez alatt az egy hét alatt minden megoldódott. Egyik napról a másikra szobatiszta lett. Mármint kaki ügyben. Mindig szólt utána hogy kakilnia kell nem ment a bugyiba és nem is bújt már el. Szóval minden rendbe jött tényleg csak ki kell várni hogy megérjen rá. Ja és persze nem szabad erőltetni. A magam példájából tanulva semmi de semmi értelme nincsen. Kérni könyörögni fenyegetni szídni jutalmazni büntetni. Nem kell felesleges. Minden megoldódik majd a maga módján.

Szóval az első nap nem volt olyan rossz habár nem nagyon akart játszani a gyerekekkel meg mindig ott volt ahol mi. Ugye Grtétit is vinnem kellett mert nem tudta hova tenni. A lányoknak nagyon tetszett nem is nagyon figyeltek az óvonénikre meg a feladatokra. Nekem igazából véve már egy kicsit sok volt. Amikor szinte megmozdulni sem tudtam meg levegőt is alig kaptam. Aztán mentünk minden nap. Majd az utolsó előtt napon indultunk túrára. Ott már mondták hogy ne menjek velük hiszen babakocsival nem éppen szerencsés. Jól viselete hála. Aztán jött a hétvége majd a hétfő. Nem nagyon akart menni meg ott maradni sem mondta hogy maradjak ott. Majd nagy nehezen ott hagytam persze a szívem majd meg szakadt. Majd ordított egy sort és az ovónéni vállán elaludt. Amikor felébredt már nem volt baja.

Majd megint betegállomány. És utána folytatás akkor még mindig azt szerette volna hogy ott maradjuk de hamar megbarátkozott a gondolattal és ott maradt. Majd folyamatos egy hét ovi egy hét beteg állomány.

Mondanom sem kell hogy mi is mindig mindent elkaptunk meg persze Gréti is.


2010. Október 1. Buda mama 50. születésnapja

Igaz nem volt olyan nagy összejövetel mint apájén de azért ez is jól sikerült. Mi voltunk meg köriék. Kapott tőlünk egy tortát ami az ő régi fényképe volt, meg virágcsokrot és egy karika fülbevalót. Igazából véve nagyon nehéz neki venni bármit is mert nem tudja az ember hogy mit vegyen. A végén a fülbevalót már Ő mondta. Volt egy kis vacsora aztán mindenki ment hazafelé.






2010. október 8. Józsi papa 60. születésnapja


Kisebb összejövetel volt szervezve neki voltak a családokon kívül bartátok is. Jól sikerült a Rigóban volt megtartva voltunk egy párán. A családtól vagyis tőlünk kapott egy hajdúszoboszlói hosszú hétvégét ami tényleg igazi meglepetés volt neki. De a Gusztiéktől is utazás kaptak úgyhogy utazhatnak kedvükre. Kapott tortát is volt tűzijáték is.




2010. november 6-7-8. Életem legkegyetlenebb napja Bencus kórházban


Hát igen élete talán legkegyetlenebb napja volt ez.

Bencus már hét közepén kezdte a betegeskedést magas láz hasmenés levertség fáradtság.

Másnap doki aki mondta hogy van egy ilyen vírus aztán diéta hasfogo meg szokásos dolgok amit ilyenkor mondani szokta. Aztán megnézte egy másik orvos is aki ugyanezek mondta. Majd szombatra egyre rosszabbul lett már nagyon sokat ment a hasa enni sem akart meg inni sem. Lázas volt fáradt bátyad és levert. Hívtuk a dokit nem is tudom hányszor aki nem vette fel a telefont. Majd ügyeletre mentük onnan beküldtek a lászló kórházba ügyeletre. Mondanom sem kell hogy ott nem volt ügyelet felvették az osztályra aztán jött az orvos aki megvizsgálta. Majd különféle kérdések feltevése és a legszörnyűbb amire számítani sem lehet. Ki marad itt a gyerekkel? Hát azt hittem a szívem szét szakad. Választani két gyerek között????????Hogy lehet? Egyszerűen lehetetlen. Az ész érveket felhasználva mivel Gréti még szopizott elég intenzíven, ezért az apukája marad ott Bencussal. Nem kívánom senkinek sem ezt az élményt. Meg hát arról nem is beszélve hogy a kórházba mind mind az ellentétét mondták annak amit az orvosok mondtak. Nem szabad diétáztatni hasfogót sem kaphat és itatni kell de nem vizzel. Mondanom sem kell hogy tiszta hülyének éreztem magam. De hát miért? Én azt csináltam amit az orvosok mondtak.


2010. december 4. Mikulás is megérkezett Hozzánk


Érdekes volt nagyon. Várták nagyon jobban mondva csak Bencus hisz még Gréti nem tudta hogy miről van szó. Na de aztán amikor megérkezett hát sírás rívás üvőltés. Bencus megszeppent egy kicsit kapott ajándékokat aztán közölte hogy Ő már álmos meg neki elég volt már az ajándokból. Gréti pedig akármikor közelített felé a mikulás ordításba kezdett mondjuk azért a csomagokat elfogadta.

Már amikor indult a többi gyerekhez is a mikulás akkor már Bencus elénekelt neki egy mikulásos dalt már kommunikált is vele. Mondta neki hogy most már menjen a többi gyerekhez de aztán jövőre megint jöjjön hozzá mert várja.





2010. december 21. XXX. szülinap

Na ez a nap azt hiszem sokáig emlékezetes marad számomra. Itthon voltunk aztán kaptam egy kis tortát volt egy kis buli. A gyerekektől és Konikámtól is kaptam ajándékokat virágokat meg anyósoméktól is. Szegény Konikám meg is jegyezte "látot cica milyen szegények vagyunk amikor az én 30. szülinapon volt mennyi ajándékot kaptam tőled és most neked csak ennyire futotta" Igazából véve nem is az ajándék a lényeg hanem az hogy vannak nekem és imádom őket na jó meg ők is engem. Aztán amikor anyuékhoz hazamentünk itt jött csak az igazi meglepetés. Volt egy tortát meg ajándék. Hát igen nem számítottam ilyen ajándékra egy fényképező gép volt ami régi álmom vágyam volt. És most teljesült megkapta. Örültem nagyon neki sírtam is mert egészen meghatódtam még most is könnyezem.



2010. december 24-26 Karácsony

Ez a karácsony is úgy telt mint a többi. A szokásos anyósoméknál voltunk szenteste meg apóséknál is és Rózsi mamáéknál is. Most úgy döntöttünk hogy így legyen aztán másnap tudjuk időben indulni haza.Egy valamiben aztán tényleg más volt nem olyan mint a többi szokásos karácsony. Végre láttam a Húgomat igazán boldognak és ez nagy örömmel töltött el. Jó érzés volt látni Őt Őket hogy boldogok, már igazán ráfért. Nem is tudom meg mondani mikor láttam már őt nevetni meg boldognak lenni. Már ez megérte. Aztán a Köriéknél voltunk vacsizni majd másnap Ők jöttek Hozzánk. A szokásos ajándékozás.



2010. december 25-04-ig Buda mamáéknál

Ez is mindig így zajlik minden évben ilyenkor egy kis időt anyuéknál töltünk. Sajnos most nem úgy alakultak a dolgok ahogy eddig mert apucikánknak dolgoznia kellett nem kapott szabit úgy ahogy szerettük volna. Na de azért így is jó volt. Volt disznóvágás is akkor még volt szabadsága apucinak. Majd Ediék elhozták Szabikát Ő is ott volt egy pár napot velünk. A szokásos veszekedések marakodások ahogy ilyenkor lenni szokott most sem maradhatott el. Majd egy pár nap után hazavitték. Pont aznap amikor ugyanis Koninak bedurrant a foga.Még Őt is vitték magukkal. Bejártak mindent fogorvosi ügyelet miatt de sehol sem találtak szegénynek szenvednie kellett meg gyógyszerezni hogy ne fáljon. Majd szilveszter amit alvással töltüttünk csak éjfélkor keltünk fel koccintani majd utána megint alvás. Koni még utána szenvedett a fogával mert a fogorvos nem tudta neki kiszedni így szájsebészet. Aztán itthon szentendrén a szájszebészeten szedték ki neki jól meg járta. A ciki az volt az egészben hogy nem is azt a fogát szedték ki ami fájt hanem egy másikat. Meg egy jó pár hétig be volt gyulladva az ínye öblögetés kellett tiszta kék zöl sárga volt az arca. Majd utána a fájó fogának a gyökérkezelése.




2011. január 15. Gréti szól ha pisilnie kakilnia kell

Remélem ez így is fog maradni és hamarosan szobatiszták leszünk. Egyébként nagyon ügyesesen ráérez arra mit hogyan kell csináni. Na jó mondjuk van neki egy példaképe akit követ mindenfélében.

szavak: Mensze vagyis Bence, baba papa mama a kupak az továbbra is papa csak azt nem tudom hogy miért? betyár Géti apa anya cici ami remekül megy, tisi vagyis pisi, autó néni haj csecse .  Mindent megért nincs olyan amit ne. Ha eszik valamit kidobja a kukába a papírt. Ha valamit kiönt feltörli mondjuk a konyha ruhával de azért haladás. Ha söprögetek jön és hozza a lapátot. Megmutatja hol a szeme szája orra füle haja keze lába hasa. De ezt teljesen magától tanulta senki sem tanította neki.

2011. Január 24. Bence újból jár oviba

Szerencsénk volt mert már nagyon akart menni. Csak mindig váruk az eredményt hogy megérkezzen azt hiszem hogy egy kicsit el húzta vagy elkeverték, Minden esetre jól sikerült Ő akart menni ott is maradt. Nem volt semmi sírás meg hiszti. Nagyon jó viselte az egészet. Habár játszani nem igazán akar gyerekekkel csak egyedül elül az asztalnál aztán a mütymőröcsökkel eljátszik. Enni sem igazán akar habár az utóbbi időben elég rossz az étvágya mind a kettőnek. Most minta Gréti is jobban viselné hogy Bence ovis. Annyira sokszor már nem keresi és kezd Ő is eljátszogatni. Remélem így is marad.

2011. Január vége:

Gyakorlatilag innentől kezdve szobatiszta Gréti teljesen már éjszakára sem használunk pelust. Ez egy nagy haladás és teljesen magától ment minden. Mondjuk volt rá egy példa aztán Ő meg követte. Nagyon örülünk neki. Néha bepisil meg bekakil de ez nagyon ritka. Sokkal könnyebben ment mint Bencusnál. Az utazások elég érdekesek a pili elől az anyós ülésen és ha kell Neki vagy éppen Nekik akkor ott ülnek és végzik a dolgukat. Aminek mind a ketten nagyon örülnek.

2011. Február 22. Gréti névnap

Sajnos ezen a napon történt egy szomoró esemény meghalt az Ük Dédi. Rossz hogy ehhez a naphoz kötődik de sajnos ez van. Hála a temetést gyorsan elintézték és két nap múlva már az is megvolt. Szerencsére a pap nem volt olyan síralmas amire számítottunk. Dédi sem borult ki annyira. Egy hónap múlva lett volna 90. éves. Ez alatt a 90 év alatt lett neki 4 gyermeke 6 unoka 12 dédunoka és 5 ükunoka. Na hát ezt nem mindenki mondhatja el magáról hogy még ükonokája is van. Nyugodjék békében. Emléke örökké szívünkben él.


2011. Február 23. Bencus ovodai farsang

Szegénykém épp beteg lett. De a doki azt mondta ha jobban van azért átvihetem egy órácskára. Az óvónők is beleegyeztek így átmentünk.Igazából véve nem tudta, hogy milyen egy farsang még ilyenen nem volt. Oroszlánynak volt öltözve nagyon tetszett neki Buda mama csinálta még Barbinak és onnan marad meg.

Jól érezete magát a farasangot evett ivott. Aztán mentünk érte és jött haza. Grétinek is nagyon bejött Ő is élvezte.


csajokkal.jpg

Hannával és Eszterrel


eszterrel.jpg

Eszterrel


kicsi_oroszlanom.jpg


Oroszlány Bencus

ovis_farsang.jpg


Gyerekekkel

sutizes.jpg

Bencus sütizés közben

2011. máricus 8. Nőnap

Érdekes volt ez a nap is hiszem már két csaj van a családban. Persze kaptunk virágokat meg Grétus csokit is. Amin Bencus eléggé meglepődött hogy Ő nem kap. Na de meg volt az öröm Ő is kapott. Sőt a vir



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 4
Heti: 8
Havi: 43
Össz.: 17 103

Látogatottság növelés
Oldal: Mi
Szabó csalad - © 2008 - 2024 - szabocsalad.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »